Herbes de Provence

Nagymamám konyhájában volt egy kis zsákocska, rajta nyomtatott fekete betűkkel; Herbes de Provence. Gyerekként mindig megragadta a fantáziám, szerettem az illatát, gyakran mondogattam magamban, herbes de provansz. Aztán középiskolában megtanultam, hogy “a franciában nincsen h betű, ‘ála Istennek”.

2014 júliusában a férjemmel útra keltünk, egy teljesen megpakolt autóval, egy eléggé elnagyolt Európa térképpel, és két kispárnával. Ugyanis az úticél egy nap alatt bajosan lenne megjárható, így autóban alvás volt a terv. Valahol Svájcban ért minket az éjszaka, és másnap délután már francia autópályákon jártunk, sőt, időnként már lilás földeket is láttunk.

Tíz napot töltöttünk Provence tájain. Számtalanszor eltévedtünk, és akkor találtuk a legszebb helyeket. Varázslatos tájakon jártunk, ősi városokat fedeztünk fel. Egy napra lázas beteg voltam, aztán másnap feltámadtam mint egy főnixmadár. Eldugott kastélyokat is találtunk, és a Pont Julien-t, ami nagymamám hatvanas évekbeli útikönyvében még úgy volt jelölve, hogy keresztül megy rajta az országút. A Pont du Gard-nál nem fizettük ki a 30 eurós parkolási díjat, helyette túráztunk egy jót, és megérte. Próbálgattam a francia tudásomat, de elég siralmas lehetett (és ez azóta még inkább romlott) mert a franciák hamar angolra váltottak. Kalandban nem volt hiány, felrobbantottunk egy mikrót, máskor meg egy kocsit vontattunk ki az árokból.

Fogadjátok szeretettel ezt a kis képes beszámolót, melynek nagy részét én fotóztam, néhányat pedig a férjem, Mohos Balázs kattintott el.

Leave a Reply