Képes útinapló Erdélyből

Nagyjából tíz éves lehettem amikor leszálltam a buszról Csíkszentdomokoson. Késő este volt, az egész napos buszos utazás után igen bágyadt voltam, már csak egy kényelmes ágyat szerettem volna, semmi többet. Cserediákként érkeztem a faluba, és egy tőlem 4-5 évvel idősebb lány jött értem. Mosoly nélkül köszönt, gondoltam ő is fáradt, biciklivel jött, mondta, hogy sajnos sokat kell sétálni, de majd a biciklire valahogy rátesszük a táskámat. Elindultunk hát egy végtelennek tűnő utcán, és miközben elhaladtunk a sötét temető mellett, elkezdtem borzongani a nyári éjszakában, nagyon egyedül éreztem magam, és a lány egész úton meg sem szólalt, én meg nem mertem beszélgetni. Aztán megérkeztünk, beléptünk a hatalmas székelykapun, ami a sötétben égigérőnek tűnt. A nagymamája magához ölelt, és akkor először, végre átjárt az az érzés hogy hazaértem.

Azóta már több alkalommal is jártam Erdélyben, és mindig megmaradt ez az érzés. 2021 nyarán már a férjemmel, két kisfiunkkal akik 3 és 5 évesek, és egy barátnőmmel tértünk ide vissza. Azelőtt, nyolc éve, a Gyimesben voltunk a férjemmel nászúton, és azóta is visszavágytunk oda. Így a szállásunk most is itt volt, és amellett hogy bejártuk újra a “kötelező látnivalókat” sok kalandban is volt részünk. Talán a legnagyobb izgalom mégis az volt, amikor hazaindulásunk előtti este Csíksomlyón kitört az autó kereke. Nekem volt valami boszorkányos előérzetem már nem sokkal előtte, hogy valami baj lesz, aztán egy kanyarban – csatt. Szerencsére éppen bicikliverseny zajlott azon a sarkon, így segítőkész embereknek köszönhetően hamar értünk jött egy autószállító. De szombat este senki sem tud alkatrészt, sem szerelőt szerezni, így meghosszabbodott a nyaralásunk. Kicsit bosszús az ember, amikor nem a tervek szerint haladnak a dolgok, aztán valahogy utólag mindig kiderül, hogy ennek is megvolt az oka. Vagy előre, vagy utólag, de úgy rendeződött hogy ennek így kellett lennie, mert abban a két napban még olyan élményeink, találkozásaink voltak, amelyeket kár lett volna kihagyni.

Ahogy válogattam a képeket, valami hiányzott. Mikor a végére értem, már rájöttem: a portrék.

Viszont most ennek az utazásnak, nyaralásnak, gyerekekkel együtt nem a fotózás volt a célja, ezért ezek most tényleg csupán turistafotók.

De éppen ez az, amiért még biztosan vissza fogok térni Erdélybe, és különösen a Gyimesbe. Megismerni őket.

Leave a Reply