“Milyen Kupuszina? Egy palóc gyökerű falu? Délvidéken, Szerbiában? De mégis, mesélj róla!“
Ezer féle módon próbáltam már elmesélni, mi az, ami vonz ide, de mindig olyan ügyetlenül hangzott.
Talán leginkább egy kincses ládikóhoz tudnám hasonlítani ezt a falut. Egy ládikóhoz, ami nem tűnik nagynak, lehet, hogy egy kicsit porosan találunk rá a polcon, egy félreeső helyen. Aztán ahogy kinyitjuk ezt a ládikót egy olyan világ tárul a szemünk elé, amely a ládikó méretéhez képest határok nélküli, értékes, és igazi.
Igazi, talán ezt a szót kerestem.
De mindig arra jutok, hogy szavakkal nem tudom leírni, mi van a ládikóban, ezért arra gondoltam hogy most képekben önteném ki a szívem. Álljon itt egy válogatás a legutóbbi két utazásról… A képek sorrendje véletlenszerű, éppen mint a gondolataink, emlékeink… ömlesztett, és rengeteg. Szubjektív és határok nélküli.
