Mohos Zsófia vagyok, fotográfus, és legfőképp az őszinte, értékes pillanatok rajongója.
Mindig is nagy volt bennem a vágy arra, hogy a jelen pillanatot “eltehessem” valahogy a későbbi időkre.  Sokáig írónőnek is készültem, és a mai napig lelkesen jegyzem le a naplómba a legfontosabb eseményeket.
Tizenévesen ragadott magával a fotográfia, mint egy másik módja annak hogy az élet megismételhetetlen dolgait valahogyan megörökíthessem.

A fotózást nem kellett elhagynom a pályaválasztáskor sem: gyógytornász diplomám megszerzése előtt pár héttel végeztem fotográfusként is, de nem gondolnám hogy a papír átvételekor váltam igazán fotográfussá. Mégis, abban az évben kérdezték meg először ismerősök, hogy fényképezném-e az esküvőjüket. Azt hiszem az első templomi bevonulás előtt talán jobban izgultam mint a menyasszony… Azóta már szélesebb körben keresnek meg párok hogy örökítsem meg az utókor számára legboldogabb pillanataikat. Csodás érzés a boldogságot közvetlen közelről látni és láttatni.

Szerintem ami természetes, az gyönyörű, így mesterséges fényt a legritkább esetben használok fényképezés közben, és szabad téren szeretek a legjobban dolgozni.

Mivel egész kicsi koromtól sok időt töltöttem Palócföldön, azt láttam hogy az évek során sok érték van elveszőben arrafelé. Úgy éreztem az én kezemben a fényképező az eszköz ennek az eltűnő világnak a megörökítésére. Mára már több kiállításon is bemutathattam az ilyen témájú képeimet és magánkiadású fotókönyvet is készítettem. Jelenleg a Magyar Művészeti Akadémia ösztöndíjasaként egy saját projekten dolgozom, két palóc falu életét követem a személyes történeteken és a közösségi eseményeken keresztül.

2013 nyarán házasodtunk a férjemmel, és 2016 majd 2018 októbere óta két kisfiunk teszi boldogabbá az életünket. A családunk bővülése óta egyre gyakrabban fotózok családokat és újszülötteket is.

Sokat változott körülöttem minden, és változtam én is, mióta először vettem fényképezőgépet a kezembe, de a megörökítés lehetősége a mai napig elvarázsol.